A Fidesz nem nyugodt szakdolgozat-ügyben
Az árnyék azért Gyurcsányon marad?
A Fidesz szerint sem a rendőrség, sem az egyetem nem tisztázta megnyugtatóan Gyurcsány Ferenc plágiumügyét, így a gyanú árnyéka most már a volt miniszterelnökön marad.
2012.05.15 19:35MTISelmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője ezt arra reagálva közölte kedden, az MTI-vel, hogy a korábbi kormányfő szakdolgozatával kapcsolatos plágiumgyanút vizsgáló pécsi egyetemi bizottság talált ugyan oldalszám szerinti egyezést Gyurcsány Ferenc szakdolgozati bírálatának és volt sógora diplomamunkájának szövegében, de nem tudott érdemi határozatot hozni, mert a politikus dolgozata nincs meg.
Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora azt mondta: Gyurcsány Ferencnek A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel írt szakdolgozatának 1984. május 9-én készített egyoldalas bírálatában szereplő szöveg- és szövegrészlet-kritikák oldalszámra vonatkozó utalásai mutatnak oldalszám szerinti egyezést Rozs Szabolcs négy évvel korábbi, azonos című dolgozatával. "A bírálati szöveg és a Rozs Szabolcs-szakdolgozat szövegének egybevetése azonban nem alkalmas eljárás arra, hogy a bizottság jogi természetű megállapításokat tegyen Gyurcsány Ferenc szakdolgozatával kapcsolatban" - fogalmazott a rektor.
Az ügyben ellenkező következtetésre jutott ugyanakkor a Demokratikus Koalíció (DK), a Gyurcsány Ferenc vezette párt szerint ugyanis az egyetem megállapításaiból az derül ki, hogy megdőlt a vád a volt miniszterelnökkel szemben. "A hivatalos dokumentumok alapján plágium nem állapítható meg. Aki azt állította, a jövőben azt állítja, sejteti vagy sugallja, hogy plágium történt, bíróság előtt fog felelni és kártérítést fog fizetni" - jelentette ki Vadai Ágnes, a DK elnökségi tagja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:05 Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében
- 6:17 Szabotázsakció ért egy német hadihajót
- 4:11 Megrázkódott Pannonhalma
- 22:14 Szudán megerősítette, hogy orosz haditengerészeti bázis jöhet létre a területén
- 20:13 Több kiskorú fiút akart rávenni szexuális szolgáltatásra egy férfi, vádat emeltek ellene
- 18:11 Szijjártó Péter: idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában
- 16:08 Meghívta Moszkvába Donald Trumpot Vlagyimir Putyin
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06