Enyhítették a büntetését
Begyógyszerezte gyermekét: felfüggesztett börtönt kapott az anya
Enyhítette a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak a szenyéri nőnek a büntetését, aki tavaly áprilisban gyógyszerekkel akarta megölni 13 hónapos gyermekét.
2012.05.15 18:24MTIA táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa a 25 éves nőt az ügyben első fokon eljáró bírósággal megegyezően 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek, de egy év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre mérsékelte a korábbi két év, öt évre felfüggesztett szabadságvesztését. Az indoklás szerint azért, mert a vádlott által adott gyógyszermennyiség nem volt halálos adag.
A megromlott idegállapota és dühkitörései miatt korábban pszichiátriai kezelésben részesülő nő szeretett volna elköltözni a vele rendszeresen összetűzésbe kerülő szüleitől a korábbi élettársi kapcsolatából született kisfiával, de az új otthon megteremtéséhez szükséges hitelkérelmeit a bankok elutasították. Tavaly tavasszal határozta el, hogy gyermekével és önmagával is végez.
Az anya 2011. április 7-én több, számára felírt gyógyszert ledarált, a gyermek tápszerébe keverte, majd este megpróbálta megitatni a kisfiúval, a gyermek azonban csak néhány kortyot ivott belőle. A nő a maradék tápszert kiöntötte, és megpróbálta felvágni az ereit, de csak hámsérülést okozott magának.
A gyermeket a nagyszülők másnap kórházba vitték, miután észrevették, hogy túl nyugodt, és nem tudja magát megtartani. Az anya a kórházban egy nővérnek sietve átadott egy kézzel írt cédulát, rajta a gyerekének beadott gyógyszerek nevével, majd elmenekült. A gyermeknek kimosták a gyomrát, és megállapították, hogy enyhe nyugtatómérgezést kapott. A teljes folyadékmennyiség elfogyasztása akár a halálát is okozhatta volna.
Kapcsolódó írások:
- Bundázásra biztatta a labdarúgót: felfüggesztett börtönre ítélték
- Túl soká: decemberben tárgyalják csak a MOGYE-ügyet
- Tüntetőket öltek Kairóban
- Felfüggesztette Esztergom ellenőrzését az ÁSZ
- Felfüggesztettet kapott a cigány kisebbségi önkormányzat elnöke
- Palesztinbarát tüntetés - Felfüggesztettek egy izraeli főtisztet
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06