Az MSZP nem vett részt a ceremónián
Józsa: "kaptunk is meghívót meg nem is" Áder beiktatására
Politikai és formai okokkal magyarázta az MSZP frakcióvezető-helyettese, hogy a szocialisták nem vettek részt Áder János köztársasági elnök csütörtöki beiktatásán.
2012.05.10 15:51MTI"Kaptunk is meghívót meg nem is" - válaszolta sajtótájékoztatóján Józsa István az ezt firtató újságírói kérdésre, mondván, szerda délután kapott ugyan egy meghívót a parlamenti e-mail címére, de abban az állt, keddig jelezze részvételi szándékát. Szerinte ennél körültekintőbben, udvariasabban kellett volna eljárniuk az esemény szervezőinek, bár elismerte, hogy az MSZP-frakció vezetése szóbeli értesítést kapott a beiktatási ceremóniáról.
Józsa István ugyanakkor hozzátette, politikai oka is van annak, hogy távol maradtak Áder János beiktatásától. Mint mondta, bár érzékelik, hogy az államfő mást akar és másképpen beszél, mint Orbán Viktor miniszterelnök, súlyos fenntartásaik vannak vele szemben azután, hogy a bírósági reform és az új választójogi törvény kidolgozójaként "merényletet" követett el a demokrácia ellen. Véleménye szerint ez megkérdőjelezi Áder János egyébként támogatható szándékainak hitelét.
Józsa István szerint kérdéses az is, hogy a beiktatási beszédében új kiegyezést szorgalmazó köztársasági elnök kivel és kinek a nevében akar kiegyezni, illetve hogy ez egyben a "fülkeforradalmi" kormányzás végét is jelenti-e.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06