Harangozó visszavonta a módosítást
Elmarad a vita a gyöngyöspatai jelentésről
Elmarad a györgyöspatai eseményeket feltáró eseti bizottság jelentésének elfogadásáról szóló határozati javaslat szerdára tervezett részteles vitája a parlamentben, az indítványhoz benyújtott egyetlen módosító javaslatot ugyanis a beterjesztő MSZP-s Harangozó Tamás visszavonta.
2012.05.09 14:16MTIHarangozó Tamás közleményében azt írta, a szakbizottság keddi ülésén a Fidesz-KDNP "lesöpörte" módosító javaslatát, amely rögzítette volna, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok megállapításainak jelentésbe foglalása nélkül nem lehet a valóságot teljes mértékben tükröző, tárgyilagos képet adni.
Ilyen körülmények között a jelentés további tárgyalásának nincs értelme, ezért módosító javaslatomat visszavontam - tudatta az ellenzéki képviselő, hozzátéve, ennek következményeként a részletes vita elmarad.
A részletes vitát - amely az Országgyűlésben a törvényjavaslat módosításokkal érintett rendelkezéseinek és a bizottság ajánlásának megvitatásából áll - a szerdai ülésnap utolsó napirendi pontjaként 4 óra 20 perces időkeretben tartották volna meg.
A tavaly tavaszi gyöngyöspatai eseményekkel és az egyenruhás bűnözéssel foglalkozó eseti parlamenti bizottság március végén fogadta el jelentését. Az anyag a Jobbikot, az LMP-t, a hozzájuk köthető szervezeteket és Richard Field amerikai üzletembert is elmarasztalja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


