Folyik a vízkármegelőzés
Országosan ellenőrzi a vízelvezető árkokat a katasztrófavédelem
Az országban valamennyi, vízkárral veszélyeztetett településen ellenőrzik a vízelvezető árkok, átereszek állapotát a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok.
2012.05.08 16:12MTIHajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője elmondta: a felülvizsgálat egy országos akcióterv része. A májusi ellenőrzés célja a megelőzés. Azt szeretnék elérni, hogy az árkok és átereszek megfelelő állapotúak legyenek, s így el tudják vezetni a hirtelen lezúduló csapadékot vagy a belvizet. Az ellenőrzésről minden esetben jegyzőkönyv készül, amelyben rögzítik a feltárt hiányosságokat - ezek felszámolása az önkormányzatok, a gazdálkodó szervezetek és az állampolgárok felelőssége.
Fejér megyében már el is kezdődött az összes települést érintő ellenőrzés - közölte Szabó-Bisztricz Anett, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A helyszíni bejárásokat a vízügyi igazgatóság és az adott település önkormányzatának bevonásával folytatják le. A feladatok helyi koordinálásáért a településeken közbiztonsági referenseket jelöltek ki, felkészítésüket Dunaújvárosban, Sárbogárdon és Székesfehérváron végzik.
Az országos ellenőrzések következő állomása nyárra várható, amikor a forgalmasabb vasútvonalak és közutak mentén az elhanyagolt, nem karbantartott fasorok állapotát mérik fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


