Szerinte nem bizonyított Gyurcsány csalása
Baja Ferenc: nincs helye kettős mércének plágiumügyekben
Nem látja bizonyítottnak a szocialista Baja Ferenc, hogy Gyurcsány Ferenc plágiumot követett el főiskolai diplomájának elkészítésekor.
2012.05.07 13:58MTIAz MSZP-s politikus hétfőn más témában tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre ugyanakkor azt mondta: nincs helye kettős mércének, a tudományos értekezések szabályai mindenkire egyformán érvényesek.
Baja Ferenc úgy fogalmazott: ha bebizonyosodik a plágiumgyanú, a volt kormányfőnek viselnie kell ennek erkölcsi és politikai következményeit. Arra a kérdésre, hogy ebben az esetben le kell-e mondania tisztségeiről, a szocialista politikus azt hangsúlyozta: eltérő Schmitt Pál és Gyurcsány Ferenc ügye. A közjogi tisztséget betöltő, az egész nemzetet képviselő államfővel szemben Gyurcsányt pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) választotta elnökévé - jegyezte meg, hozzáfűzve: a korábbi miniszterelnök döntése, hogy a DK élén maradna-e ilyen helyzetben.
Véleménye szerint az is a DK-ra és Gyurcsány Ferencre tartozik, hogy ha igazolódik ellene a plágiumgyanú, megtartja-e parlamenti mandátumát. Baja Ferenc azt mondta, nem tartaná ízlésesnek, ha az MSZP - amelynek listáján a mandátumát szerezte - lemondásra szólítaná fel a volt miniszterelnököt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06