Magyarországot a pozsonyi nagykövet képviseli
Megkezdődött a V4-csúcstalálkozó
Kezdetét vette a visegrádi négyek országainak államfői szintű találkozója szombaton délelőtt a magas-tátrai Csorba-tónál. A találkozón ezúttal három államfő vesz részt, Magyarországot Balogh Csaba pozsonyi nagykövet képviseli.
2012.05.05 12:28MTIA V4-es országok küldötteit tíz óra előtt a hivatalos fogadóbizottságon és a díszőrségen kívül több tucat újságíró várta a találkozónak otthont adó Grand Hotel Kempinski előtt. A találkozó a hivatalos menetrend szerint, nem sokkal tíz óra után a V4-es országok delegációinak megérkezésével és a hivatalos üdvözlési ceremóniával vette kezdetét. A vendéglátó tisztét ellátó Ivan Gasparovic szlovák államfő - nem sokkal tíz óra után - az elsőként érkező Václav Klaus cseh elnököt üdvözölte, majd röviddel később a lengyel államfő Bronislaw Komorowski is megérkezett.
Magyarországot a találkozón Balogh Csaba pozsonyi nagykövet képviseli, mivel - a Külügyminisztérium sajtó főosztályának pénteki közlése szerint - "a jelenlegi közjogi helyzet miatt" nem vehet részt magyar államfő az eseményen. A külügyi tárca tájékoztatása szerint Áder Jánost ugyan az Országgyűlés szerdán már megválasztotta, de ő még nem lépett hivatalba, így megválasztott köztársasági elnökként nem tud részt venni a Csorba-tónál megrendezendő találkozón.
Nem sokkal a vendégek megérkezését követően megkezdődött a vasárnap délutánig tartó V4 csúcstalálkozó első plenáris ülése. Ennek központi témája, hogy milyen álláspontot képviseljenek a tagországok a májusi chicagói NATO csúcstalálkozón. A V4-ek államfői a visegrádi térség regionális identitásának megerősítéséről, az idegenforgalmi együttműködés fejlesztéséről, valamint az Európai Unió keleti partnerségi politikájáról is egyeztetnek.
A délután folyamán az államfők ellátogatnak a Lominici-csúcsra ahol megtekintik a Szlovák Tudományos Akadémia obszervatóriumát. Szombaton este kerül sor a kétoldalú találkozók első fordulójára. A bilaterális egyeztetések második köre vasárnap reggel kezdődik, ezt ismét teljes körű egyeztetés követi. A vendégek délelőtti programja szimbolikus faültetéssel végződik a Csorba-tó partján, majd délben kerül sor a találkozó utolsó eseményére, a V4-es országok küldötteinek közös sajtóértekezletére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


