Ütköző
Schiffer: sikerült megakadályozni a cenzúrát
Az LMP szerint sikerült megakadályozni, hogy a Magyar Rádióban (MR) cenzúrázzák az Ütköző című műsor egyik adását.
2012.04.30 18:44MTISchiffer András, az LMP képviselője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: pénteken kapott értesítést, hogy a Magyar Rádió hétfőn 16:45-kor felvenne egy beszélgetést vele, Novák Előddel (Jobbik) és Varga Lászlóval (KDNP) a kommunista luxusnyugdíjak ügyében. Később kiderült, hogy ez egy második felvétel lenne, mert korábban Ipkovich György MSZP-s képviselővel már felvették a műsort, de nem találták megfelelőnek az általa elmondottakat.
Az ellenzéki képviselő szerint demokratikus politikus nem vállalhat el ilyen felkérést, mert az lett volna az ő szerepe, hogy kiváltsa Ipkovich Györgyöt. Ezt követően az LMP meghirdette sajtótájékoztatóját, majd a rádió e-mailben értesítette az LMP-t, hogy az eredeti felvételek alapján kerül adásba a műsor.
A politikus hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartja, hogy a közszolgálati rádióban azért, mert nem tetszik nekik egy képviselő álláspontja, kicenzúrázzák, és olyan vendéget hívnak be, akinek feltehetőleg közelebb van az álláspontja a kormányoldaléhoz.
Ezzel Schiffer András szerint sikerült "zátonyra futtatni" a cenzúrát, de felmerül a kérdés, hogy miért a kommunista luxusnyugdíjakról akarnak május elsején a rádióban beszélgetni. Szerinte arról kellene faggatni a kormányt, hogy mikor írják ki a népszavazást a kiszolgáltatottság ellen, illetve arról, hogy közfoglalkoztatott embereket "kizsákmányolnak" minimálbér alatti fizetéssel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


