Kétszáz civil demonstrált
A kórház államosítása ellen tüntettek Dorogon
A dorogi kórház államosítása ellen tiltakozva csaknem 200 helyi lakos sétálta körbe az egészségügyi intézményt csütörtökön, városi zászlókkal felvonulva.
2012.04.19 16:32MTIVargáné Pozsonyi Zsuzsanna nyugdíjas óvónő, a tiltakozás szervezője elmondta, menetüket csendes tiltakozásnak szánják, mert az állam tulajdonba és fenntartásba akarja venni a kórházból, szakorvosi rendelőből és mentőállomásból álló létesítményt, amelyet a város pénzéből építettek fel.
Tittmann János MSZP-s polgármester erőfölénnyel való visszaélésnek nevezte a tervezett állami eljárást, és azt mondta: "utoljára a bolsevikok jártak el így a magántulajdonnal".
"Nem akarunk egészségügyi kolhozzá válni és passzívan elszenvedni az állami erőszakot" - tette hozzá a polgármester, aki szerint rendkívül méltánytalan az eljárás, mert Dorog mindvégig a hatalmon lévő kormányokkal egyeztetve és a város határain túltekintve, térségi szempontok alapján fejlesztette az egészségügyi ellátást, csaknem egymilliárd forintos városi forrásból.
Tittmann János emlékeztetett arra, hogy a dorogi önkormányzat felterjesztéssel fordult a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz a Szent Borbála Szakkórház és Szakorvosi Rendelő Nonprofit Kft. államosításának megakadályozása érdekében, azonban a beadványra semmilyen választ nem kaptak.
A város korábban hozzájárult az aktív ágyak leépítéséhez; az intézmény összesen 125 ággyal működik, krónikus belgyógyászati és ápolási részleggel. A kórház az idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját, alapításához annak idején a bányászok önsegélyező egylete is hozzájárult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


