Ki javasol államfőnek a miniszterelnök?
Orbán mond egy nevet
Ma este ismerteti az új államfő személyére vonatkozó javaslatát Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök a Fidesz-KDNP-frakciószövetséggel.
2012.04.16 07:30MTIOrbán Viktor pénteken folytatta le a jelöléshez szükséges konzultációt a Fidesz elnökségével. Az MTI információi szerint a testület egyöntetűen foglalt állást Áder János fideszes európai parlamenti képviselő államfővé jelölése mellett, aki előzőleg már igent mondott a felkérésre.
Az elnökségi ülés után Kövér László házelnök szavaiból az derült ki, hogy van olyan jelölt az államfői posztra, aki vállalná a tisztséget. Nevet nem mondott a Fidesz választmányi elnöke, azt ugyanakkor közölte, őt hivatalosan nem kérték fel a posztra.
A miniszterelnök ugyancsak pénteken, még a Fidesz elnökségének tanácskozása előtt az MR1-Kossuth Rádióban arra a kérdésre, hogy az államfőjelölt személyéről szóló döntés meglepetés lesz-e azokhoz a nevekhez képest, amelyek napok óta forognak a sajtóban, azt válaszolta: "ha egy fogadóirodán kellene most téteket megtennem, azt mondanám, semmilyen meglepetés sem lesz".
A házbizottság ülésén az derült ki, hogy várhatóan az április 23-án kezdődő parlamenti héten választanak új köztársasági elnököt a képviselők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


