Médiatanács: igazságos díjrendszer mindenkinek
Csaknem minden rádió és televízió médiaszolgáltatási díja csökkent
Mára csaknem minden földi frekvencián sugárzó helyi, körzeti és országos médiaszolgáltatóval megkötötte hatósági szerződéseit a Médiatanács.
2012.03.30 09:50ma.huA hatósági szerződések egyik újdonsága, hogy mind a rádiók, mind pedig a televíziók igazságosabb, arányosabb és jelentősen kedvezőbb mértékű médiaszolgáltatási díjakkal kalkulálhatnak. A folyamat végeztével indul a műholdon, illetve kábelen keresztül szolgáltató piaci szereplők szerződéseinek és díjinak felülvizsgálata.
A Médiatanács eddig a földi frekvencián sugárzó rádiók 90 százalékánál léptette életbe a kedvezőbb díjakat, míg a televíziók esetében ez az arány csaknem 100 százalék.
A médiaszolgáltatási díjak felülvizsgálatát és arányosítását több tényező indokolta. Egyrészt a gazdasági válság okozta nehézségek már-már ellehetetlenítették a rádiók és televíziók működését, másrészt az igazságtalan díjszámítási rendszer egyes rádiókat és televíziókat indokolatlan versenyelőnyhöz jutatott.
A médiapluralizmust is veszélyeztető anomáliák kiküszöbölését a médiaszolgáltatók már régóta sürgették, de csak az új médiatörvény teremtette meg a lehetőséget arra, hogy az aránytalan médiaszolgáltatási-díjrendszer átalakítása megkezdődjön.
A törvényi felhatalmazás alapján - a szolgáltatók javaslatainak figyelembevételével - a Médiatanács rövid idő alatt kidolgozta a médiaszolgáltatási díjak számításának új metodikáját. Az új díjstruktúra bevezetésére elsőként a földi frekvencián sugárzó helyi, körzeti és országos kereskedelmi rádiók, illetve televíziók esetében került sor.
Az új díjszámítási rendszer hasonló szempontok alapján állapítja meg mind a helyi, mind a körzeti, mind pedig az országos vételkörzetű médiaszolgáltatók által fizetendő díjak mértékét. Ezek valamennyi esetben igazodnak a vételkörzet nagyságához, és a kiszámításuknál figyelembe kell venni a vételkörzetben élők vásárlóerejét. A díjak ezáltal arányosak, igazságosak és megszüntetik az egyes piaci szereplők esetleges hátrányos megkülönböztetését. A díjszámítási rendszer az egyenlő elbírálás elvét szem előtt tartva nem tesz különbséget a piacon lévő és a pályázatokon induló, új belépők között sem, mivel mindannyian a kedvezőbb díjakkal kalkulálhatnak.
Az új, igazságos és arányos díjszámítás a legtöbb szolgáltatónál jelentős díjcsökkentést eredményezett, legyen szó a kisebb vételkörzetű helyi médiumokról vagy országos kereskedelmi adókról. Az egyik debreceni frekvencián például idén több mint 6 millió forinttal csökkent a médiaszolgáltatási díj, míg Szombathelyen van olyan hullámsáv, amelynek díja több mint 3 millió forinttal lett kevesebb.
A Médiatanács a földi sugárzású, országosan fogható két kereskedelmi televízió és két kereskedelmi rádió díjai mellett ez idáig 78 helyi és körzeti médiaszolgáltató díját határozta meg az új, arányosabb és kedvezőbb szempontok alapján. Az új szerződések túlnyomó többségében díjcsökkentéssel számolhattak a szolgáltatók, míg a többi szolgáltató eddigi díját fizeti továbbra is.
A helyi, körzeti és két-két országos médiaszolgáltató szerződés-átalakításai után a műholdon, illetve kábelen keresztül szolgáltató piaci szereplők következnek. A Médiatanács a korrekt piaci verseny elve alapján az arányosabb, igazságosabb és kedvezőbb díjrendszert e médiaszolgáltatók esetében is bevezeti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06