Aktív idősödés és nemzedékek közötti szolidaritás
Az idősek munkájára is számít a kormány
A kormány számít az idősek társadalmi szerepvállalására, aktivitására a helyi közösségekben, a családban és a munkavállalásnál is - erről a szociális, család-, és ifjúságügyért felelős államtitkár beszélt egy a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH) tartott idősügyi konferencián szerdán.
2012.03.28 13:45MTISoltész Miklós "Az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve" alkalmából tartott rendezvényen azt hangoztatta, hogy az embereknek minden életkorban megvan a szerepük a társadalomban, családban, ezért átfogó szemlélettel kell gondolkodni róluk életük minden szakában.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára elmondta, ezért arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy a tevékeny időskor sokat jelenthet az ország, egy adott közösség vagy család életében.
Szavai szerint az idősek aktivitását ezért támogatni kell, és úgy kell rájuk tekinteni - akár nyugdíjasok, akár dolgozók - hogy még nagy dolgokra képesek, és a társadalom sokat tanulhat tőlük. Jelezte, az a kormányzati törekvés, hogy fenntartsák a nyugdíjrendszert és összekössék a generációkat.
Asztalosné Zupcsán Erika szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a nyugdíjasok nem alkotnak homogén csoportot a társadalomban. Elmondta, a nyugdíjasok életkora körülbelül 40 évnyi időszakot foglal magába (a kedvezményes nyugdíjasokat és a rokkantnyugdíjasokat is beleértve), a mintegy 3 millió nyugdíjas közül az öregségi nyugdíjasok száma 1,7 millió.
Elmondta azt is, hogy ma az átlagnyugdíj az újonnan nyugdíjba menők esetében 99.347 forint.
Úgy fogalmazott: ma Magyarországon nem a nyugdíj "a legnagyobb szegénységi kockázat", a gyermeknevelés ennél jóval nagyobb kockázatot jelent. Hozzátette ugyanakkor, ez nem jelenti azt, hogy a nyugdíjak összegét magasnak tartanák, vagy hogy azzal elégedettek lennének. Arról beszélt, a kormány - ahogy eddig is - meg kívánja őrizni a nyugdíjak reálértékét.
Spéder Zsolt, a KSH munkatársa szerint mindegy, hol húzzák meg az időskor határát, az e körbe tartozók száma és aránya a társadalmon belül mindenképpen nő.
Elmondta ugyanakkor, hogy Magyarországon az emberek - az európai átlaghoz képest - korábban, már a 63. év körüli időtől tekintik magukat idősnek, míg ez más országokban ennél több évvel későbbre tolódik, Hollandiában például 70 év felett van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


