Budai egy hónapja tett feljelentést
Házkutatást tartottak a Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesületnél
Házkutatást tartott a rendőrség a Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesületnél, amelynek ügyében Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos tett feljelentést egy hónappal ezelőtt a társaság szerinte kifogásolható szerződései miatt.
2012.03.26 13:05MTIBudai Gyula tájékoztatásában felidézte: a Leader közhasznú egyesületek vizsgálatának eredményeként február 20-án tett feljelentést hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon ismeretlen tettes ellen. Álláspontja szerint ugyanis a Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület - amelyet az akkor még országgyűlési képviselő, az MSZP színeiben politizáló Demendi László vezetett - 2008-2009-ben több kifogásolható szerződést is kötött a Híd az Együttműködésért Nonprofit Kft.-vel, amelynek alapító tagja ugyanaz a Tisza András volt, aki a Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület munkaszervezeti vezetői tisztségét is betöltötte.
A kormánybiztos példaként említette, hogy az egyesület 4,5 millió forint értékben megrendelt egy stratégiai programot, amelyért egy "mindössze hatoldalas, szakmai megállapításokat nélkülöző" dokumentumot kapott. Ezen túlmenően pedig több olyan milliós számla is fellelhető a könyvelésben, amely mögött nem található teljesítésigazolás, dokumentáció - tette hozzá.
Budai Gyula - a szabolcsi rendőr-főkapitányság tájékoztatására hivatkozva - hétfőn közölte: a rendőrség a napokban házkutatást tartott a Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesületnél, azzal az indokkal, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a szervezet 2008-2009-ben 6,2 millió forint összegben olyan kifizetéseket teljesített a Híd az Együttműködésért Nonprofit Kft.-nek, "amelyek alapját szolgáló gazdasági események nem valósak".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


