A hivatalos tételsort és címeket délután közlik
Íme a magyar írásbeli tételek - iskolai forrásokból
Az MTI információi szerint középszinten Berzsenyi Dániel és Vas István verseinek összehasonlítása, míg emelt szinten többek között József Attila egy verse szerepelt a hétfői magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségin.
2008.05.05 12:31MTIIskolai forrásokból - röviddel a vizsgára adott idő lejárta előtt - a távirati iroda úgy értesült, hogy a tételek között szerepelt egy érvelő írás elkészítése, amelynek a témája a technika és a gépek a XX. században. Lehetett választani emellett Petelei István egyik művének elemzését is. A szövegértési feladat a Mindentudás Egyeteméhez kapcsolódott, Nádasdy Ádám előadását kellett górcső alá venni a nyelv változásainak szempontjából.
A többi között azt kellett elemezni,hogy szegényedik-e magyar nyelv. Emelt szinten a tesztsorban elsősorban a Nyugattal kapcsolatos feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk.
Az érettségizők feladatai között szerepelt még József Attila egyik versének elemzése, reflektálás egy korjelenségre, s azon belül a metafora. Emellett írniuk kellett egy olvasói levelet is arról, hogy egy település újságja mennyire elbulvárosodott, s ez miért jelent problémát. Az oktatási tárca kora délutánra ígérte a hivatalos tételsort és címeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


