Megalázó módok
NMHH: "7,5 milliós bírság a vérengző beszámolók miatt a TV2-nek"
Ezen a héten 5 millió forintos büntetést kapott a TV2, mert egy gyilkosság áldozatának kiskorú gyerekeit - köztük egy 9 évest - megalázó módon szerepeltette a Mokkában. További 2,5 millió forintos bírság járt a tévének egy korhatári besorolást sértő hírműsorért.
2012.03.02 09:39ma.huA Médiatanács a legtöbb bírságot kereskedelmi tévékre a rossz korhatári besorolás, vagyis a szexualitás, erőszak, trágárság túlzott megjelenítése miatt szabja ki – az ilyen jogsértés általában a valóságshow-kra jellemző. Jóval ritkább, de még súlyosabb megítélés alá esik, amikor a televíziók hírműsoraikban olyan megalázó és brutális összeállításokat hoznak le, amelyek az emberi méltóságot sértik.
A Médiatanács e heti ülésén megállapította, hogy a TV2 Tények Reggel és Mokka című műsoraiban ugyanazon hír kapcsán az emberi méltóság tiszteletben tartását előíró szabályok súlyosan sérültek.
A televízió egy édesanya brutális meggyilkolásáról szóló hírrel foglakozott egyik híradós összeállításban és azt követően egy élő stúdióbeszélgetésben is, ahol az áldozat 9, 13 és 16 éves gyermekeit is megszólaltatták.
A TV2 mindkét anyagban a megölt asszony feltételezett szerelmi viszonyával foglakozott, ráadásul erről a műsorvezető az elhunyt kislányát és fiait vallatta. Mindkét anyagban többször megemlítették, hogy az áldozat alkoholista volt – és ezt a három gyermeknek is végig kellett hallgatni. Súlyosbítja mindezt, hogy az asszony családtagjai beazonosítható módon – névvel és arcképpel – jelentek meg, és a műsor a család életkörülményeit, magánéletük részleteit is bemutatta.
A döntéshozó megállapította, hogy a jogsértés súlyos volt, ezért – annak ellenére, hogy a TV2-n először fordul elő ilyen eset – 5 millió forintos büntetést szabott ki. Korábban a hatóság összesen három hasonló ügyben indított eljárást, de a szankciók egyik esetben sem haladták meg az 500 ezer forintot.
Egy másik alkalommal a TV2 Mokka című műsorában több bűncselekményről szóló hír is adásba került.
Az információs magazinban olyan módon és tartalommal számoltak be az esetekről, ami miatt a tudósításokat csak késő este sugározhatták volna. A korhatár-besorolási szabályok megszegése miatt a csatornának ezúttal 2,5 milliós büntetést kell megfizetnie.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


