Zápor, zivatar - hó?
Tavaszias, enyhe idő - vasárnap visszatér a fagy
Pénteken eleinte több felhőre számíthatunk, helyenként ködfoltok is képződhetnek, a Duna vonalától keletre gyenge eső, záporeső is lehet.
2012.03.02 07:31MTINapközben fokozatosan kiderül az égbolt. Az északnyugati szél a Dunántúlon és a középső vidékeken megélénkül, megerősödik. Tavaszias, enyhe idő várható, 10-18°C körüli csúccsal.
Távolabbi kilátások
Szombaton változóan felhős lesz az égbolt, többnyire napos idő várható. Csapadékra nem kell számítanunk. A szél jelentősen mérséklődik, viszont 5-6°C-kal visszaesnek a hőmérsékletek.
Vasárnap még jobbára a napsütés lesz túlsúlyban, de nyugat felől már megnövekedhet a felhőzet. Visszatérnek a hajnali fagyok és a nappali felmelegedés is mérséklődni fog. A következő hét elején többször megnövekszik a felhőzet, elszórtan várható kisebb eső, havas eső, helyenként esetleg havazás - a csapadékok egész tárházával találkozhatunk. Kedden, szerdán megélénkül a szél.
Enyhe idő és olvadás
Pénteken hajnalban kisebb esőre számíthatunk ugyan, de havazás sehol sem várható. A hazai síterepek közül az olvadás ellenére még nyitott kapukkal várja a síelőket Eplény, Mátraszentistván, Kékes és Sátoraljaújhely is.
Orvosmeteorológia
Pénteken gyenge hidegfronti hatásra számíthatunk, emiatt erősödhetnek ízületi és reumás fájdalmaink, fejfájásra, migrénre panaszkodhatunk, melyet a megerősödő szél tovább fokozhat. Kellemes időre számíthatunk, érdemes tenni kint egy nagyobb sétát, ez mindenképp pozitívan hathat közérzetünkre. Kerüljük a stresszes helyzeteket, étkezzünk változatosan, hisz itt a tavasz!
Közlekedésmeteorológia
Pénteken virradóra helyenként kialakulhatnak ködfoltok, melyek rossz látási viszonyokat okozhatnak. Hajnalban főleg a Duna vonalától keletre alakulhat ki gyenge eső, ott csúszós utakra számíthatunk. Az élénk, helyenként erős szél csökkentheti a menetstabilitást. Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla


Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


