Enyhítés, felmentés
Az utolsó szó jogán még egyszer megszólalt a fekete sereg
Az utolsó szó jogán többnyire felmentésüket, vagy az első fokon hozott ítélet enyhítését kérték a "fekete seregként" emlegetett bűnszervezet tagjai csütörtökön, ügyük másodfokú tárgyalásán a Debreceni Ítélőtáblán.
2012.03.01 13:35MTIBalla Lajos tanácsvezető bíró a korábbiakhoz hasonlóan rendkívüli biztonsági intézkedések közepette megtartott tárgyalási nap kezdetén felolvasta a kilencedrendű vádlott levelét, amelyben visszavonta a nyomozati szakban tett vallomását.
A bűnszervezetben elkövetett emberölési kísérlet és más bűncselekmények - egyebek mellett zsarolás, csalás, prostitúcióra kényszerítés, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés - miatt indult büntetőügyben a csaknem harminc vádlott hosszabb-rövidebb időtartamban fejtette ki álláspontját az utolsó szó jogán.
Legtöbbjük határozottan tagadta, hogy bűnszervezet működésében részt vett volna.
Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság a "fekete sereg" szökésben lévő fejét, Magyar Róbertet tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre, 28 társának többségét másféltől tizenöt évig tartó fegyházra, illetve börtönbüntetésre ítélte, két vádlottat próbára bocsátott, kettőt felmentett a bűncselekmény elkövetése alól.
Sódor István fővárosi fellebbviteli főügyész a hétfői perbeszédében lényegében fenntartotta az elsőfokú eljárásban tett indítványát, de az elsőrendű vádlott ítéletén kívül gyakorlatilag az összes vádlott esetében a fegyházban, illetve börtönben letöltendő szabadságvesztés időtartamának növelését, valamennyi esetben a bűnszervezetben történő elkövetés megállapítását indítványozta.
A keddi tárgyaláson Balla Lajos bíró bejelentette, hogy a szökésben lévő Magyar Róbert levelet juttatott el édesanyján keresztül az ítélőtáblához. Az elsőrendű vádlott védője bizonyítási indítványként terjesztette elő a levélben foglaltakat, erről csütörtök délután dönt a büntetőtanács.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06