Több hiba együttese okozhatta a repedést
Az alacsony páratartalom miatt vált veszélyessé a tapolcai csarnok?
Sólyom Károly (Fidesz-KDNP) alpolgármester a keddi szakértői egyeztetést követően azt mondta: a szakértői csoport megállapítása szerint több hiba együttese okozhatta, hogy múlt szombaton egy vívóverseny közben megrepedt a tapolcai rendezvénycsarnok egyik fagerendája.
2012.02.28 15:10MTIAz alpolgármester közölte: a tartóelem sérülésének egyik fő oka az lehetetett, hogy az alacsony páratartalom miatt túlságosan kiszáradt a fagerenda. A további okok kiderítésére a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdészeti és Faipari Vizsgálólaboratóriumának a szakemberei kedden anyagmintákat vettek, amelyek alapján nagyjából tíz nap múlva meg tudják majd mondani, hogy a ragasztó és a fa anyaga megfelelt-e az épület átadásakor érvényes követelményeknek - tette hozzá.
Sólyom Károly közlése szerint a keddi szakértői egyeztetésen tizenöten vettek részt, ott volt a csarnokot tervező mérnökök és kivitelezők mellett a tartóelem gyártója is.
Elmondta, hogy a további szerkezeti károsodás megelőzésére a keddi naptól elkezdik mobil párásító berendezésekkel normalizálni a létesítmény levegőjének páratartalmát.
A pápai önkormányzat építési hatósága a következő napokban dönt az épület bizonyos részeinek újbóli használatba vételéről, így a többi között a rendezvénycsarnokban működő irodák és fittnessterem működhet majd.
A végső megoldás kidolgozásához a szakértők szerint másfél hónapra van szükség; további számítások alapján döntik majd el, hogy kicserélik vagy megjavítják a megrepedt tartóelemet - ismertette az alpolgármester, hozzátéve, hogy ez utóbbi tűnik valószínűnek.
Múlt szombaton, a sportcsarnokban tartott vívóverseny közben egy nagy reccsenést hallottak a küzdőtéren tartózkodók és a lelátón ülők, amikor elrepedt a tetőszerkezet egyik fagerendája. A versenyzők és a szurkolók - összesen mintegy ötszáz ember - pánik nélkül hagyták el a létesítményt. A helyszínre hívott statikus az épületet az átvizsgálás után veszélyesnek nyilvánította, ezért a versenyt leállították.
A lelátóval és a küzdőtérrel együtt összesen kétezer négyzetméteres sportcsarnokot 2003-ban adták át, a födémet tartó nyolc fagerenda közül repedt meg az egyik, teljes szélességében. Az építési hatóság akkor megtiltotta a csarnok használatát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


