Állandóan figyelik
Nem tudják, miért repedt meg a tapolcai csarnok gerendája
Sólyom Károly alpolgármester azt mondta: folyamatosan figyelemmel kísérik a tapolcai rendezvénycsarnok szombaton megrepedt fagerendájának állapotát; még nem tudni, mi okozta a tartóelem sérülését.
2012.02.27 12:16MTIA lelátóval és a küzdőtérrel együtt összesen kétezer négyzetméteres sportcsarnokban a födémet nyolc fagerenda tartja, ezek közül repedt meg az egyik teljes szélességében - ismertette az alpolgármester. A vizsgálatok még nem zárultak le, a város vezetői kedd délelőtt tartanak újabb egyeztetést az ügyben szakértők és hatóságok részvételével. Felvették a kapcsolatot a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdészeti és Faipari Vizsgálólaboratóriumával, amelynek szakemberei a faanyagot, a ragasztást és a száradás során keletkezett esetleges hibákat vizsgálják.
A kiürített létesítményben műszerekkel folyamatosan figyelik a sérült elem elmozdulását, az épület tervezői pedig ellenőrző számításokat végeznek.
A megrepedt fagerendát szombaton alátámasztották, és a hétfői szakértői információk szerint az épület állékonyságát a hiba nem veszélyezteti - mondta Sólyom Károly. Tapolca valamennyi vagyontárgya biztosítva van, így a város fenntartásában működő, 2003-ban átadott rendezvénycsarnok is - tette hozzá.
Szombaton egy vívóverseny közben hallottak nagy reccsenést a csarnok küzdőterén és lelátóján tartózkodók, és kiderült, hogy elrepedt a tetőszerkezet egyik gerendája. A versenyzők és a szurkolók - összesen mintegy ötszázan - pánik nélkül hagyták el a létesítményt. A helyszínre érkező statikus az épületet veszélyesnek nyilvánította, ezért a versenyt leállították.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


