Beszólt Varjú
Gyurcsányék visszaparancsolnák Orbánt Európába
A kormány több tízezer ember munkahelyét teszi kockára azzal, hogy több mint 150 milliárd forintnyi uniós forrás elvesztését kockáztatja - mondta vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján Varju László országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója.
2012.02.26 13:19MTIAz ellenzéki politikus felszólította a kormányt, hogy „térjen vissza Európába”! Varju László egyben arra kérte a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy számoljon be az Új Széchenyi Terv keretében az elmúlt egy évben kifizetett fejlesztési pénzekről és vázolja a jövőbeni terveket. A pártigazgató emlékeztetett rá, hogy lassan véget ér a 2013-ig tartó uniós költségvetési időszak.
Varju László együttműködésre és társadalmi vitára szólította fel a kormányzatot a következő 2014-ben kezdődő költségvetési szakasz fejlesztési projektjeiről szóló tervezés kapcsán.
Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta, hogy 2007-2013 között több mint 7 ezer milliárd forint áll rendelkezésre fejlesztési forrásra, ám ennek még egyharmada sincs kifizetve. Mint elmondta: a 2010-es kormányváltásig 4100 milliárd forintot kötöttek le, amiből 3800 milliárdra szerződés is készült, 1300 milliárd forintot pedig már kifizettek – összegzett az ellenzéki politikus.
Varju László szerint az Orbán kormány az Új Széchenyi Terv keretében egyetlen forintot sem tudott kifizetni. Emlékeztetett rá, hogy 1000 milliárd forintot még az Új Magyarország Fejlesztési Terv korábbi projektjeiből fizettek ki, így jelenleg is csak olyan beruházásokat adnak át, amelyekről még az előző kormány döntött. Megálltak a fejlesztések, ezért a térségben egyedül Magyarországon számíthatunk idén és jövőre is gazdasági visszaesésre, recesszióra - tette hozzá Varju László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06