Mi lesz a hulladéktörvénnyel?
Aggódik az LMP: Európa szemétdombja lehet az ország
Az LMP véleménye szerint Magyarország könnyen Európa szemétdombjává válhat, ha jelenlegi formájában fogadják el az Országgyűlés előtt fekvő hulladéktörvényt - mondta szerdai, a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatóján az LMP-s Szilágyi László.
2012.02.22 12:16MTIA politikus hangsúlyozta, hogy a jogszabály megengedné, hogy a hulladékot import formájában behozzák az országba.
A sajtótájékoztatóját láthatósági mellényben tartó képviselő kijelentette, inkább azon kellene dolgozni, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen és ami keletkezik „azt szépen lerakjuk”. Hangsúlyozta, hogy jelenleg több környezetbiztonságilag is megfelelő lerakóhely üzemel Magyarországon, de ha ezek betelnek az importszeméttel, akkor „senki nem fog nekünk újabb hulladéklerakókat építeni”.
A politikus egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervezett jogszabály ellentétes az alaptörvénnyel. Egy papírlapon felmutatta és idézte is az utóbbi egyik bekezdését, amely megtiltja, hogy Magyarország területére szennyező hulladékot elhelyezés céljából behozzanak. A képviselő a tervezett intézkedéseket elemezve arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány „brutális” lerakójárulékot akar bevezetni.
Véleménye szerint ez nem fogja megakadályozni az importhulladék behozatalát, de lesznek olyan települések, amelyeken 60-80 százalékkal is drágul majd a szemétdíj. Azt is kifogásolta, hogy 2013-tól már csak önkormányzati vagy állami tulajdonú cégek vehetnek részt ebben a szolgáltatásban.
A sajtótájékoztató idején az LMP aktivistái egy teherautó platójáról, egy zöld filcből kivágott Magyarország térképre raktak egy sitteszsákokkal teli szemeteskonténert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06