Megszüntették a nyomozást
Békén hagyják a Dopeman "himnuszát"
Megszüntette a nyomozást kedden a Dopeman néven ismert rapper ellen a VII. kerületi rendőrkapitányság, mert nem valósult meg a nemzeti jelkép megsértése bűncselekmény.
2012.02.07 14:38MTIA VII. kerületi ügyészség december elején rendelt el nyomozást Dopeman "himnusza" ügyében nemzeti jelkép megsértésének vétsége miatt.
A TASZ közleményében az olvasható, hogy a VII. kerületi rendőrkapitányság határozata szerint a Legfőbb Ügyészségre több bejelentés érkezett elektronikus úton az interneten megjelent videoklip miatt, ami a feljelentések szerint tartalmában sérti Magyarország nemzeti jelképét, a Himnuszt azzal, hogy a videón szereplő két ember trágár szavak ismételgetése között időnként a magyar Himnusz egyes sorait szövi bele szerzeményébe. A feljelentők arra is hivatkoztak, hogy ez őket mint hazaszerető, tisztességes magyar embereket mélyen megrázta és felháborította.
A TASZ idézi a rendőrség határozatát, amely szerint "a videoklipből az tűnik ki, hogy az előadó a jelenlegi politikai-gazdasági-társadalmi viszonyokra vonatkozó kritikáját fejezi ki az általa művelt zenei stílusban. Tény, hogy véleményét trágár szavak használatával is nyomatékosítja. (...) A videoklipből azonban Magyarország Himnuszára félreérthetetlenül és közvetlenül vonatkozó, sértő, lealacsonyító kifejezés, illetve magatartás sem képileg, sem szövegileg nem állapítható meg. A negatív társadalomkritika nyomatékosításához felhasznált trágár szavakról egyértelműen megállapítható, hogy azok nem Magyarország Himnuszára vonatkoznak, így előadásukkal nem valósulhat meg tényállásszerű magatartás".
Pelle Andrea, a TASZ jogsegélyszolgálatának vezetője - aki az ügyben Dopeman jogi képviseletét látta el - a közleményben úgy fogalmaz, "joggal vethető fel a kérdés: vajon miért rendelte el az ügyészség a nyomozást, hiszen könnyen felismerhető volt, hogy a feljelentők által kifogásolt cselekmény nem bűncselekmény".
Dopemant tavaly decemberben tanúként hallgatták meg a Himnusz-ügyben, a rapper azonban a legtöbb kérdésre megtagadta a válaszadást arra hivatkozással, hogy bár szerinte nem követett el bűncselekményt, de az ügyészség álláspontja szerint igen, így élni kíván a mentességi jogával.
A mostani határozat ellen a feljelentők nem élhetnek panasszal - zárul a TASZ közleménye.
Dopeman számának kezdősorát korábban a hvg.hu idézte: "B...szd meg az Orbánt, b...szd meg a kormányt, b...szd meg az MSZP-t és a Gyurcsányt". Mint írták, a rapper, polgári nevén Pityinger László szerint az volt a cél, hogy megénekelje, mit érez egy "átlag magyar". A hvg.hu minősítése szerint a trágár himnuszba a magyar Himnusz szövegének egyes sorait is beleszőtték.
Az index.hu korábban arról írt, hogy egy "szélsőjobbos portál" buzdította olvasóit feljelentésre a rapszámmal kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:41 MÁSZ: a benzin 10 forinttal olcsóbb, a dízel 1 forinttal drágább a szomszéd országok átlagáránál
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
- 12:18 KSH: a motorbenzin 4, a dízel 6 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
- 11:18 Megrázta az áram, majd 6 métert zuhant egy munkás
- 10:15 Százhúsz embert vert át egy nő mesekönyvek és diafilmek küldésének ígéretével
- 9:23 Újra Mihail Misusztyint jelölte a kormányfői posztra az orosz elnök
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06