Dönt az Országgyűlés
Péntekig a Ház elé járulnak a járások
A tervek szerint péntekig az Országgyűlés elé kerül a 2013. január 1-jén létrejövő járások kialakításával összefüggő első törvényjavaslat-csomag, amely várhatóan több mint nyolcvan jogszabály módosítását tartalmazza majd.
2012.02.07 11:39MTISzabó Erika felidézte, hogy a járások - vagyis az állam legkisebb területi államigazgatási egységeinek - kialakításáról szóló társadalmi egyeztetés során több mint 750 javaslat érkezett, amelyek feldolgozása megkezdődött: az észrevételeket szétválogatták megyékre, és megküldték véleményezésre a kormánymegbízottaknak.
A 175 járás - 168 járás plusz hét körzet a fővárosban - pontos beosztásáról, székhelyéről nem törvényi, hanem kormányszintű szabályozás születik majd, erről azonban csak később lesz döntés - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy egyelőre még nincs döntés a budapesti körzetközpontokról és a járási hivatalvezető jogállásáról sem.
Szabó Erika hangsúlyozta, a járások kialakításának legfőbb célja, hogy az állam maga végezze el az államigazgatási feladatokat, ne pedig a polgármesteri hivatalok, amelyek a helyi közügyek intézésével kapcsolatos adminisztrációt biztosítják majd.
Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy az államigazgatási szolgáltatások ezután is elérhetők lesznek a járási székhelyeken kívüli településeken is: a járási hivatal ugyanis ügysegédet küld majd ki a korábban a polgármesteri hivatalban biztosított ügyek intézésére.
Kitért arra is, hogy a tervek szerint a járási székhelyeken és az okmányirodát működtető településeken is lesz kormányablak. A teljes rendszer 2013 végére épül ki - zárta szavait Szabó Erika.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06