Befejeződtek a pályázati eljárások
OBH: betölthetők a megürülő bírói álláshelyek
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közölte: befejeződtek az idén nyugdíjba vonuló bírák helyére kiírt pályázati eljárások, nincs akadálya a megürülő álláshelyek betöltésének.
2012.02.03 13:41MTI"A jogalkotó az igazságszolgáltatás folyamatos működése érdekében törvényben szabályozta a nyugdíjba vonuló bírák pótlását. Ennek alapján 130 helyi bírósági bírói álláshelyre írtak ki pályázatot. A többszörös túljelentkezés mellett lebonyolított pályázati eljárások 2012. január 31-ig befejeződtek. A pályázati rangsort felállító bírói tanácsok meghallgatták a többségében bírósági titkár pályázókat, így a bírói kinevezésüknek nincs akadálya" - tartalmazza az OBH közleménye.
Ez év június 30-án szűnik meg azoknak a bíráknak a szolgálati jogviszonya, akik a nyugdíjkorhatárt tavaly év végéig betöltötték, akik pedig az idén érik el a nyugdíjkorhatár, azoké december 31-én szűnik meg. Ennek megfelelően a bírák két ütemben kezdik meg felmentési idejük töltését: január 1-jétől 194, június 1-jétől pedig további 42 bíró országszerte - derül ki a közleményből, amely kitér arra is, hogy "az érintett 236 bíró közül 184 (78 százalék) már jelenleg is nyugdíjasként, nyugdíjának folyósítása mellett dolgozik".
A bíróságok szervezetéről szóló törvény szerint a nyugállományba helyezés vagy a felső korhatár elérése esetén a bíró felmentési ideje 6 hónap. A bírót a felmentési időben a munkavégzési kötelezettsége alól három hónapra mentesíteni kell, de ez az idő saját kérelmére lerövidíthető. Az érintettek közül 51-en kérték, hogy három hónapnál rövidebb időre mentesítsék a munkavégzési kötelezettség alól. Akik nem kérték, április 1-jétől már felmentési idejüket töltik, nem ítélkeznek és mintegy 140 nyugdíjba vonuló bíró március első napjaitól már szabadságát tölti - közölte az OBH.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


