Időzített bombán ülünk
Felszámolás menetrend szerint
Tucatnyi vasúti szárnyvonal szűnhet meg napokon belül, hiszen a decemberben elfogadott menetrend szerint a MÁV tizenkét vonalon csak május elsejéig biztosítja a szolgáltatást.
2008.04.28 07:05Magyar NemzetIdőzített bombán ülünk - így jellemezte a helyzetet a Magyar Nemzet kérdésére a bezárásra ítélt, majd decemberben ideiglenesen továbbra is életben tartott mellékvonalak kapcsán Csanádi István, Mezőhegyes polgármestere. A Vasutas Települések Szövetsége elnöke elmondta, hogy tavaly decemberben az akkor még Kóka János vezette Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a civilek és a szakszervezetek együttes fellépése miatt engedett a megszüntetni kívánt 38 mellékvonal ügyében.
A megállapodás értelmében a vonalak közül 12 esetében meg kell egyezni az önkormányzatokkal az üzemeltetés terheinek az átvételéről, ellenkező esetben a vonalakat májusban bezárják. A többi 26 vonal esetében a moratórium az év végéig él - olvasható a cikkben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


