LMP-kongresszus
Jávor Benedek az emberek közé szeretné vinni a politikát
Jávor Benedek a Parlamentből az utcára, az emberek közé szeretné kivinni a politikát - ezt az LMP vasárnap megválasztott új frakcióvezetője mondta el a párt kongresszusa közben tartott sajtótájékoztatóján.
2012.01.29 19:47MTI
Fotó: MTI
A politikus azt mondta: nagyobb hangsúlyt akarnak fektetni a parlamenten kívüli eszközökre, mert úgy látják, hogy a kormány "gyakorlatilag formálissá tette" az Országházban végzett munkát.
Az úgynevezett Új ellenállás keretében az LMP közvetlen kapcsolatot akar létrehozni a választókkal, és olyan tömegtámogatást szeretne teremteni, amely képessé teszi a pártot, illetve az ellenzéket arra, hogy 2014-ben leváltsák az Orbán-kormányt.
Hangsúlyozta: mobilizálni kell azt a több mint négymillió szavazót, akik jelenleg egyik parlamenti pártot sem támogatják, ezért az LMP nekik akar alternatívát felkínálni.
A politikus egyúttal megköszönte elődje, Schiffer András munkáját, amelynek eredményeképpen az LMP "egy szakmailag hiteles, ütőképes és politikailag hatékony párttá tudta formálni magát". Hangsúlyozta, hogy alapvetően a Schiffer András által megkezdett munkát szeretné folytatni, és az LMP továbbra is számít majd a volt frakcióvezető tapasztalataira.
Azt viszont különbségként említette, hogy miután más habitusúak, ezért ő jobban szeretne támaszkodni a frakcióelnökségre és a párt más képviselőire.
A sajtótájékoztatón részt vett a szombaton képviselővé választott Szél Bernadett is, aki a hétvégén meghozott döntéseket sorolva elmondta, hogy pártjuk nem vesz részt az Ellenzéki Kerekasztal munkájában.
Kitért arra is, hogy idei költségvetésük fókuszába a regionális hálózatok építését helyezik.
A szervezetfejlesztés kérdéskörére áttérve hangsúlyozta, hogy alapvetően meghagyják a jelenlegi struktúrát, de növelik a nők részvételét, és "áramvonalasabbá teszik" a párt működését.
Áttekintették a társelnöki rendszerre vonatkozó javaslatot is, de végül nem az kapott többséget - tette hozzá egy kérdésre válaszolva.
Jávor Benedek egy kérdésre válaszolva közölte, hogy többlépcsős eljárás végén választották frakcióvezetővé, és a végső szavazásnál a képviselőcsoport egyhangúlag támogatta a személyét. Hozzátette: az addig vezető folyamat során pedig körülbelül kétharmados támogatottságot kapott mind a kongresszustól, mind a frakciótól.
A Haza és Haladás Alapítvány nem állampolgári mozgalom, ezért a velük való együttműködés nem is szerepelt a kongresszus napirendjén - felelt egy kérdésre. Hozzátette, hogy az LMP azokkal a civil mozgalmakkal akar elsősorban együttműködni, amelyek a társadalom jelentős tömegeit tudják megmozgatni.
Végül egy kérdésre válaszolva azt is hangsúlyozta, hogy az LMP-t terhelő konfliktusokat az utóbbi hetekben tisztázták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


