A közlekedési vállalat dolgozói tiszták
Hagyó-ügy - A BKV gazdasági vezetője nem gyanúsított
Korábban a Központi Nyomozó Főügyészség "folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés" bűntette és más bűncselekmények miatt vádiratot nyújtott be Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen.
2012.01.23 12:43ma.huA vádirat szerint a vádlottak 2007-2008-ban összehangoltan működő szervezetben 1,49 milliárd forintot meghaladó kárt okoztak a BKV Zrt.-nek.
Korábban Bolla Tibor gazdasági vezérigazgató-helyettes neve is felmerült a cselekményekkel kapcsolatban, azonban ezúton szeretnénk a közvéleményt tájékoztatni, hogy a BKV gazdasági vezetője a vádiratban nem érintett, nem gyanúsítottja az ügynek és semmilyen más, a BKV-val összefüggő nyomozásnak sem.
A sajtóban megjelent vádemelésekkel kapcsolatban a BKV arról tájékoztat, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség által Hagyó Miklós és 14 társa ügyében benyújtott vádiratban egyetlen jelenlegi BKV-s vezető és – a társaság tudomása szerint – egyetlen jelenlegi BKV-s dolgozó sem érintett, így bűncselekmény elkövetésével sem gyanúsítanak senkit a BKV jelenlegi vezetői vagy munkavállalói közül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


