Elhibázott politikák
Egyetértenek a kormánnyal: ifjú kereszténynek nem kell a drog
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) üdvözli a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által elkészített új drogstratégiát; a szervezet szerint a korábbi kormányok elhibázott drogpolitikája után ideje volt határozott lépéseket tenni a fiatalokat különösen veszélyeztető kábítószerkérdésben.
2012.01.21 08:10MTIA Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete állásfoglalásában kitért arra, hogy az elmúlt 4-5 évben a gyermekkorúak és a fiatalkorúak körében közel másfélszeresére nőtt Magyarországon a drogfogyasztók és kipróbálók aránya, valamint egyre több 14 év alatti fiatal nyúl kábítószerekhez. Ezek a jelenségek is alátámasztották egy új, szigorúbb drogpolitika kialakítását - mutattak rá.
Kiemelték: ezért is tartják jó iránynak a kormány új megközelítését, hogy az új stratégia kiemelt célja a kábítószer-használat radikális csökkentése. Ennek elérésében az eddigieknél lényegesen nagyobb szerepet kapnak majd a családok és a helyi közösségek, melyek képesek a szerhasználat nélküli életmodellt terjeszteni, az egészséges életmódot népszerűsíteni és önmagukban is védőfaktort jelenthetnek a kábítószerek kipróbálása ellen.
A kábítószer-függőség okozta egészségrombolás anyagi és mentális okok miatt az egész társadalom ellen irányul. Az ellátás és a kezelés során ezért a teljes felépülést kell középpontba állítani - hangsúlyozták.
Az IKSZ ezenfelül üdvözli azt is, hogy az engedély nélküli tevékenységek szankcionálása érdekében módosították a büntető törvénykönyvet. Mint kifejtették: a büntető tényállás az új pszichoaktív anyag kínálását, átadását, forgalomba hozatalát, vagy az azzal való kereskedést rendeli büntetni, továbbá az országba történő behozatalt, onnan kivitelt és azon történő átvitelt. A fenti intézkedés kiemelten fontos, mivel a rohamosan elterjedt "designer drogok" hatásai sokkal intenzívebbek, rövid idő alatt súlyosabb egészségkárosodást idézhetnek elő, mint a klasszikus kábítószerek - mutattak rá.
Kitértek arra is, hogy a decemberben elfogadott törvénymódosítás értelmében, a március 1-től hatályos új kormányrendelet mellékleteként létrehozott listán ("C" lista) lehet majd feltüntetni az új pszichoaktív anyagokat, szinte közvetlenül azután, hogy megjelennek a hazai piacon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


