A Fidesz fél a kritikától?
MSZP: március 15-e ezentúl kormányünnep lesz
Az MSZP szerint a Fidesz gyávaságát bizonyítja, hogy "a közigazgatási minisztériumban úgy döntöttek, két évre előre lefoglalják az összes számottevő teret és utcát Budapesten a kormány számára" nemzeti ünnepeken.
2012.01.19 15:34MTI"Március 15. ezentúl kormányünnep lesz" - írta közleményében Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, aki szerint a Fideszről ezzel ismét bebizonyosodott, hogy gyáva, "retteg a kritikától, reszket a vereségtől, közben sorra bukja el a korábban büszkén vállalt, hazugságra és lopásokra épülő intézkedéseit, melyekről egymás után derül ki, hogy nem más, mint puszta szélhámosság".
Szeretnénk tudatni Orbán Viktorral és a Fidesszel, hogy ha lefoglalja egész Budapestet, lefoglalja egész Magyarországot, mi akkor is megtartjuk nemzeti ünnepeinket! - írja az ellenzéki politikus, jelezve: majd máshol, külső budapesti kerületekben vagy vidéki városokban fognak összegyűlni "sok százezren", és bebizonyítják, hogy a magyar emberek szabadsághoz való jogát, nemzeti hőseink iránti tiszteletét, kegyeletét nem akadályozhatja meg "egy lelepleződéstől, bukástól rettegő kormány szánalmas intézkedése".
A Fővárosi Közgyűlés közterület-hasznosítási bizottsága szerdán döntött a közigazgatási minisztérium kilenc, idei évre vonatkozó kérelméről. Ezek között a holokauszt áldozatainak emléknapja, a kommunizmus áldozatainak emléknapja, a nemzeti összetartozás napja, a Nagy Imre-emléknap, az aradi vértanúk emléknapja, március 15., augusztus 20., valamint október 23. kapcsán tartandó rendezvények helyszínei szerepelnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


