"Elégtelen az elnöki hivatal magyarázata"
Schmitt Pálgizált? A szocik nagyon hisznek benne!
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) magyarázatát és a Semmelweis Egyetem dékánjának e tárgyban született közleményét is elégtelennek, elfogadhatatlannak tartja az MSZP az államfő plágiumügyében.
2012.01.16 14:08MTIBalogh András, a szocialista párt elnökhelyettese hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: reméli, hogy Schmitt Pál cáfolni tudja a vele szemben felhozott gyanút és tisztázza magát a tekintélyét súlyosan sértő vádak alól, s ezért a köztársasági elnök mielőbbi megszólalását sürgette. Hangsúlyozta, hogy a plágiumügyet nem jogi, hanem erkölcsi és ebből következően politikai ügynek tekintik.
Az MSZP-s politikus kiemelte, a tudományos életben a legnagyobb bűn a plágium, más szellemi teljesítményének kisajátítása, ha pedig az államfő doktori disszertációjáról bizonyosodik be, hogy javarészt más írta, az rombolja a közerkölcsöt, a tudományos teljesítmények presztízsét és az ország nemzetközi megítélését is.
A hvg.hu múlt szerdán arról számolt be, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-es doktori disszertációjának nagy része megegyezik egy bolgár sportkutató tanulmányával: a 215 oldal legnagyobb része, mintegy 180 oldal Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti fordítása és átvétele.
A KEH visszautasította, hogy a hírportál plágium elkövetésével gyanúsította meg a köztársasági elnököt. A hivatal közleményében azt írta: "a hiánypótló munkát" történészprofesszorok bírálták, és summa cum laude minősítéssel értékelték. "Annak eldöntése, hogy az értekezés tartalmi és alaki szempontból megfelelő-e, az ő hatáskörük volt" - tették hozzá,megjegyezve, hogy a dolgozat minősítése "önmagáért beszél".
Tóth Miklós, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja közleményében úgy foglalt állást: nincs ok azt feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság, amely húsz évvel ezelőtt elbírálta Schmitt Pál doktori disszertációját, a kisdoktori cím kiadása az általános eljárásrendnek megfelelően, szabályszerűen történt, a szakértők szerint az értekezés tartalma megfelelt az akkori követelményeknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


