Piaci árok
Megvásárolnák a CET-et - kinn vannak a vízből?
A Duna-parti CET beruházója, a Porto Investment piaci áron megvenné a fővárostól az épületet.
2012.01.13 16:48MTIA Index információi szerint a Porto Investment még decemberben tett javaslatot az átvételre, az elképzelést a cég szerint az önkormányzat üdvözölte, és konkrét vételi ajánlatot kért. Ezt a Porto képviselője csütörtökön juttatta el Tarlós István főpolgármesternek - írta az hírportál.
Információik szerint a CET fejlesztője továbbra is fontosnak tartja az eredetileg meghatározott kulturális célok megvalósítását, ezért a napokban tárgyalásokat kezdeményez a főváros és a kormány illetékeseivel a jövőbeni hosszú távú hasznosítási program előkészítése érdekében.
A Főpolgármesteri Hivatal pénteki közleménye szerint a főpolgármesterhez semmilyen vételi ajánlat és megkeresés nem érkezett a CET-ről. Az ügyet Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes és Szegvári Péter főtanácsadó menedzseli, a Portónak "hozzájuk kell intézni szavaikat" - közölték. A Porto Investment 2011. augusztus 31-én jelentette be, hogy felmondta a szolgáltatási szerződését a fővárossal. Ennek okaként azt jelölte meg, hogy álláspontja szerint Budapest súlyosan megsértette a szerződést.
A Duna-parti Közraktáraknál létrehozott, mintegy 27 ezer négyzetméteres létesítmény kialakítását 2010 augusztusában kellett volna befejezni. Tavaly tavasszal kezdődött meg a CET (Central European Time) műszaki átadás-átvételi eljárása, de a belső beépítéshez nem fogtak hozzá, az épület jelenleg üresen áll.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


