Schmittnek mennie kell?
Plágiumügy - Szanyi: "megszólalt a konzervatív lelkiismeret"
Az MSZP továbbra is azt sürgeti, hogy Schmitt Pál és az őt jelölő Fidesz is szólaljon meg az államfő plágiumügyében.
2012.01.13 13:40MTIA szocialisták mindazonáltal üdvözlik, hogy már a jobboldal szellemi holdudvarának egy része is a köztársasági elnök távozását várja el - mondta pénteken sajtótájékoztatón Szanyi Tibor, az ellenzéki párt elnökségi tagja.
A Jobbklikk véleményportálon - ahol a kormányváltás előtt Navracsics Tibor jelenlegi miniszterelnök-helyettes is közölt bejegyzéseket - pénteken az jelent meg: az elnöki hivatal tekintélyének megmentéséért, de legalábbis megőrizve az esélyt annak újjáépítésére, Schmitt Pálnak haladéktalanul le kellene mondania. Mint írták, a Köztársasági Elnöki Hivatal elutasította ugyan, de ezidáig nem tudta cáfolni a hvg.hu szerdai írásának állítását, hogy az államfő doktori disszertációjának nagy része megegyezik egy bolgár sportkutató tanulmányával.
Szanyi Tibor ezt úgy kommentálta: két nap hallgatás után a Fideszhez köthető weboldalak egyikén végre "megszólalt a konzervatív lelkiismeret".
Mint mondta, egyetértenek azzal, hogy ha az államfő sürgősen és hitelt érdemlően nem tudja cáfolni a vele szemben megfogalmazott gyanút, nincs más megoldás, mint hogy távozik hivatalából.
Az MSZP-s politikus szerint azonban nemcsak Schmitt Pálnak kellene lemondania. "Rendben, kezdje Schmitt Pál, folytassa Orbán Viktor és kövesse őt a Fidesz többi képviselője. Az ok ugyanaz: lopás. Orbán Viktor és kormánya ellopta az emberek megtakarításait, ellopta a nyugdíjakat, ezekben a napokban százezrek szembesültek azzal, hogy mennyivel csökkentették a járandóságukat. Ezeknek a műveleteknek egy következménye lehet, a távozás" - fogalmazott Szanyi Tibor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


