Szolidaritási felvonulás lesz a városban
Orbánék mellett demonstrálnak Szegeden
A Magyar Megmaradás Közössége nevében Kovács László kijelentette: a kormány melletti szolidaritási felvonulást és nagygyűlést szervez szombatra három civil szervezet Szegedre; a rendezvény főszónoka Csurka István lesz.
2012.01.12 18:15MTIMint kifejtette, a nagygyűlés célja az ország függetlenségének védelme, az alkotmány és a kormány intézkedései melletti kiállás.
A rendezvényt a Magyar Megmaradás Közössége, a Polgári Körök és a Gondolkodó Szegedi Magyarok Közössége szervezik a dél-alföldi város központjába.
Kovács László az okokról elmondta: a meghozott törvények kapcsán egyre erősebbek és hangosabbak "a szocialista, liberális politikai, politológiai, filozófiai és médiacsoportok által keltett kételyek", és ebbe a küzdelembe bekapcsolódott az Európai Unió, valamint az Egyesült Államok külügyminisztere is, a hazai szocialista erők pedig már államcsődöt emlegetnek.
A szervező felháborítónak nevezte a hitelminősítők Magyarországot érintő leminősítő döntéseit.
Ez szerintük nem maradhat válasz nélkül, mint ahogy az sem, hogy az operaházi rendezvénynél a tömeg "szalonképtelen formában juttatta kifejezésre a kisebbség demokráciaigényét a többség felett".
A szervezők úgy gondolják, meg kell szólalniuk a nemzeti, keresztény érzelmű civil szervezeteknek és a kormányt megválasztóknak is. Mint mondta, a helyzet kísértetiesen hasonlít az 1918-19-es eseményekhez és a vörösterror kialakulásához.
A nagygyűlés főszónoka Csurka István lesz, és több megyei politikust is várnak - mondta Kovács László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06