Közvélemény-kutatást végzett a Tárki
Toleránsabb, akinek külföldi ismerőse van
A Tárki közvélemény-kutatása szerint az, akinek van kínai, arab vagy afrikai ismerőse, elfogadóbb e külföldi csoportok iránt.
2012.01.10 19:19MTIA Migráns esélyek és tapasztalatok Magyarországon című, főként az Európai Integrációs Alapból finanszírozott felmérés eredményét az intézet kedden közölte.
A 2011 áprilisa és júliusa között, háromezer felnőtt kérdőíves megkérdezésével elvégzett kutatás során a szakemberek megállapították: azok egyharmada, akiknek van arab ismerősük, családtagnak, kollégának és szomszédnak is elfogadna egy arab bevándorlót, míg akinek nincs, azok között csak 15 százalék az elfogadók aránya. A kínai származásúakkal kapcsolatban ez az arány 33, illetve 21 százalék, az afrikaiaknál pedig 42 és 19 százalék.
Ez azt is jelenti, hogy az ismerős léte a legnagyobb arányban (22 százalékban) az afrikaiak esetében növeli az elfogadást - írták.
Kitértek arra: az idegenek és a másság elutasításával foglalkozó elméletek szerint a kisebbségek elutasítása a szokatlantól való félelmen, illetve ismerethiányon alapul, ezt az ismertség feloldhatja vagy legalábbis csökkentheti.
A kutatás, amely az etnikailag különböző, tehát külső jegyekben is megragadhatóan más csoportokkal szembeni idegenkedést vizsgálta, igazolta az elméleteket - olvasható az összegzésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


