Az MSZP 23 milliárdot "tapsolt el"?
A Fidesz szerint Gyurcsányék sokkal többet költöttek
A Fidesz szóvivője szerint az MSZP-s Török Zsolt a hétfői sajtótájékoztatóján - amelyen arra szólította fel a kormányt, fejezze be az önfényezést - arról elfelejtett beszélni, hogy a szocialisták legalább 23 milliárd forintot "tapsoltak el" kommunikációra 2002 és 2008 között.
2012.01.09 12:18MTITörök Zsolt, a szocialista párt szóvivője tájékoztatóján bírálta, hogy a kormány bruttó 800 millió forint keretösszegű közbeszerzést írt ki médiastratégia elkészítésére és bruttó 400 millió forintosat rendezvényszervezési feladatokra, valamint sérelmezte Fábry Sándor humorista leendő köztévés műsorának költségeit.
Erre reagálva a Fidesz szóvivője, Selmeczi Gabriella közleményében azt írta: "a magának felsőfokú végzettséget hazudó Török Zsolt tudásának hiányát rendszerint nagy hangerővel és botránykeltéssel igyekszik kompenzálni". Hétfői sajtótájékoztatóján arról azonban elfelejtett beszélni az MSZP szóvivője, hogy "a Gyurcsány-korszakban - csupán 2002 és 2008 között – a szocialisták legalább 23 milliárd forintot tapsoltak el az adófizetők pénzéből kommunikációra, reklámra és propagandára" - írta Selmeczi Gabriella.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


