Az ügy iratai megérkeztek a főügyészségre
Vörösiszap-katasztrófa - Mind a 15 gyanúsított esetében vádemelést javasolt az NNI
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya befejezte a több halálos áldozatot követelő vörösiszap-katasztrófa miatt indított nyomozást, és mind a 15 gyanúsított esetében vádemelést javasolt.
2011.12.23 15:40MTIGulyás Ildikó rendőrségi szóvivő pénteken arról tájékoztatott, hogy az ügy iratai megérkeztek a Veszprém Megyei Főügyészségre.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közleménye szerint az eljárás során a hatóság 15 embert gyanúsított meg közveszélyokozás, környezetkárosítás, valamint természetkárosítás bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak a katasztrófa idején valamennyien az ajkai timföldgyár vezetői vagy alkalmazottai voltak.
"A minden részletre kiterjedő nyomozás során keletkezett nagy mennyiségű nyomozati iratokat és mellékleteit 2011. december 21-én a nyomozó hatóság valamennyi gyanúsított esetében vádemelési javaslattal küldte meg a nyomozást felügyelő Veszprém Megyei Főügyészségnek" - írták a közleményben.
Az ügyészségnek harminc nap áll rendelkezésére az iratok feldolgozására, a határidő szükség esetén további harminc nappal meghosszabbítható - mondta a főügyészség szóvivője. Gulyás Ildikó hozzátette: az ügyészség az iratok átvizsgálását követően, annak eredményéhez képest hozza meg a döntését. A szóvivő azt mondta, hogy "nagy terjedelmű" iratanyagról van szó.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tározójából tavaly október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint százhúszan megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


