Felgyorsítaná a gazdasági folyamatokat
Gyakorlati ember: támogatták Németh Lászlónét
Támogatta Németh Lászlóné miniszteri kinevezését az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága pénteki ülésén, amelyen a jelölt kifejtette: gyakorlati ember, és elő tudja majd segíteni a gazdasági folyamatok felgyorsítását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) elén.
2011.12.23 10:33MTIA bizottság tagjai közül 19-en igennel, 6 nemmel szavaztak.
Németh Lászlóné meghallgatásán a korábbi bizottsági üléseken elmondottak mellett kifejtette: kiemelten figyelembe veszi majd a magyar vállalkozások szempontjait, és igyekszik támogatni a kis- és közepes vállalkozásokat is, amelyek segíthetnek a munkanélküliség csökkentésében. A szavazás előtt vita alakult ki a jelölt alkalmasságáról.
Boldvai László (MSZP) felvetette, nem gondolja-e úgy, hogy jól felfogott saját érdekében, illetve a miniszterelnök tekintélyének megóvása érdekében vissza kellene lépnie? Szekeres Imre (MSZP) úgy vélte, a jelölt a képviselői kérdésekre adott válaszai alapján nem alkalmas a miniszteri poszt betöltésére, részben azért is, mert nincs politikai tapasztalata.
Szijjártó Péter (Fidesz) azt mondta: ne tévessze meg a jelöltet az a hang, amit a szocialista képviselők részéről hall.
Hozzátette: "valóban, még soha nem fordult elő, hogy valaki a gazdasági életből, nulla politikai tapasztalattal érkezett a kormányba, mert soha nem hívták még a miniszterelnököt Bajnai Gordonnak és a pénzügyminisztert Oszkó Péternek".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


