Alakul a családvédelmi törvény
Makarenkói pofonok: a szülő felelhet a mulatozó gyerekért
Az Országgyűlés többsége támogatta, hogy a családvédelmi törvényben rögzítsék: a szülők kötelessége - külön jogszabályban foglaltak szerint - gondoskodni kiskorú gyermekük felügyeletéről, ha az éjszaka közterületen vagy szórakozóhelyen tartózkodik.
2011.12.19 18:39MTIEnnek kimondását a parlament ifjúsági bizottsága javasolta, arra hivatkozva, hogy a közterületen, illetve szórakozóhelyen éjszaka felügyelet nélkül eltöltött időben "számos gyermek válik bűncselekmény áldozatává vagy elkövetőjévé".
Két fideszes politikus korábban módosító indítványt nyújtott be annak érdekében, hogy a családvédelmi törvény mondja ki: a szülők kötelessége gondoskodni 14 éven aluli gyermekük felügyeletéről, ha az este tíz és reggel hat óra között közterületen tartózkodik.
Kőszegi Zoltán és Szalay Ferenc ugyanígy előírta volna, hogy a szülőknek gondoskodniuk kell 16 éven aluli gyermekük felügyeletéről, ha este tizenegy és reggel hat között szórakozóhelyen van. Ezeket a módosító indítványokat azonban nem támogatták a törvényjavaslat kereszténydemokrata előterjesztői.
A családvédelmi törvényről várhatóan következő ülésén dönt a parlament.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


