Puccs zajlik és önkény épül?
Gyurcsány szerint alkotmányos kötelesség az antiorbánizmus
Gyurcsány Ferenc szerint mostantól valamennyi magyar állampolgár, intézmény és párt alkotmányos kötelessége, hogy szembeszálljon Orbán Viktor kizárólagos hatalomgyakorlási törekvésével.
2011.12.15 12:45MTIA Demokratikus Koalíció vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a miniszterelnök az államhatalom kizárólagos birtoklására tör, amely ellen alkotmányos kötelességünk fellépni.
A volt kormányfő kijelentette: alkotmányos puccs zajlik Magyarországon, amelyben a Magyar Nemzeti Bank függetlensége elleni támadás az "orbáni önkény" kiépítésének utolsó láncszeme. "Ezzel teljessé vált a hatalomkoncentráció, megszűnt az orbáni hatalom minden ellensúlya" - mondta.
Hozzátette: éppen ezért Magyarország minden polgárának, intézményének és pártjának újra kell gondolnia az Orbán Viktor rendszeréhez fűződő viszonyát, "mert a hazafias demokratikus ellenállás mostantól kezdve nem alkotmányos jog, hanem alkotmányos kötelesség".
A feladat szerinte ezért az, hogy "közösen felépítsük a demokratikus nemzeti ellenállás átfogó mozgalmát, amely hosszú, fáradságos út lesz, és amelynek végén Orbán és rendszere bukni fog" - jelentette ki. Elmondta azt is: illegitimnek tekint minden olyan vezetőt, akinek kinevezése kizárólag a mai kormánypártok támogatásával történt.
A parlament alkotmányügyi bizottsága szerdán döntött annak a módosító indítványnak a benyújtásáról, amely szerint összevonhatják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladat- és hatásköreit, ellátásukra pedig egy új szervezet jöhet létre. A bizottsági előterjesztésről pénteki rendkívüli ülésén dönthet a parlament.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06