Békések voltak
Gaudi-Nagy: történelmi jelentőségű, hogy jogellenes a Nádor utcai oszlatás
Gaudi-Nagy Tamás, a sértettek jogi képviselője, a Jobbik országgyűlési képviselője történelmi jelentőségűnek minősítette, hogy jogellenesnek mondta ki a Fővárosi Bíróság a 2006-os Nádor utcai oszlatást.
2011.12.10 18:58MTIGaudi-Nagy Tamás szombati budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy 2006. október 23-án délelőtt "a Kossuth téri tüntetés jogellenes feloszlatása után békés megemlékezők gyűltek össze a Nádor utcában" azzal a céllal, hogy részt vegyenek az állami ünnepségeken.
A megemlékezőket azonban nem engedték a Kossuth térre, azt kordonnal körbezárták - folytatta a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat ügyvezetője, hozzátéve, hogy a 30-40 résztvevő végig békés volt, a rendőrség mégis feloszlatta a rendezvényt, és szétkergette az embereket.
Mint fogalmazott, "azt hazudták a rendőrök éveken át - és a bíróság szintén éveken át ebben a téves hitben volt -, hogy békétlenek voltak az emberek", dobálásról, kordondöntögetésről beszéltek.
A sértettek jogi képviselője megjegyezte: a rendőrségi felvételek azonban "kétséget kizáróan igazolják azt, hogy itt nem történt békétlenség a tüntetők részéről". Arról is beszámolt: a Fővárosi Bíróság jogerősen megállapította a jogellenes feloszlatás tényét, és kötelezte a perköltség megfizetésére a rendőrséget.
Szólt arról is: ennek következménye az kell hogy legyen, hogy a jogsértetteknek a gyülekezési joguk megsértése miatt kártérítést fizet a rendőrség.
Gaudi-Nagy Tamás sérelmezte, hogy ez még több esetben nem történt meg, "a bűnösök jelentős részben még mindig szabadlábon vannak, nincsenek vád alatt, és nem mentesítettek még mindenkit az elítélés hatálya alól, a koncepciós eljárásokat nem szüntettek meg mindenki ellen". Hozzátette: ezekkel együtt lesz teljes körű az igazságtétel 2006 kapcsán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


