A szülők már készülnek a lagzira
Ez komoly: Műsoron kívül is összeesküdne Csenge és Peti
Az ÖsszeEsküvők elején nehezen lehetett elhinni, hogy ha születik házasság az ÖsszeEsküvők végén, az nem múlik el röviddel a nyeremények átvétele után, de úgy tűnik, az egyik kapcsolat mindenképp működőképes.
2011.11.28 07:29ma.huA rezidencián belül egyszer már összeházasodott Csenge és Peti, igaz, az játék volt és ártatlan csínytevés az éjszaka közepén, amikor senki sem látta: az akkor még csak bimbózó szerelmesek leosontak a nappaliba és megtartották privát kis ceremóniájukat. Miközben az egész tréfának tűnt, azt már akkor is látni lehetett, hogy közöttük villámgyorsan kialakult az összhang, és a szülők is megjegyezték: nem lenne ellenükre, ha ez a valóságban is így érne véget.
Erre pedig minden esély megvan, főleg most, hogy egy vitatott pofon miatt kizárták a legfőbb vetélytárs férfitagját, Szilót. A fiú ugyanis egy féltékenységi rohamot a hatástalan szép szavak után egy erőteljes legyintéssel és némi hajcibálással zárt rövidre, a pofon nem sokkal később újra csattant. Miközben az érintettek azóta is tagadják, hogy az valódi pofon lett volna, a TV2 nem tűrt pardont, és mivel az eset épp a családon belüli erőszak elleni napon történt, a minősített szabálysértés miatt péntek este távoznia kellett az ÖsszeEsküvőkből Renike párjának és anyjának, Erzsóknak.
Fotó: TV2
Csengééknek jelen pillanatban tehát csak a viharos körülmények között egymásra talált Ricsi és Niko lehet az ellenfele, akiknek az érzelmeikben sokáig kételkedtek mind a játékosok, mind a nézők, de az idő múlásával egyre igazabbnak látszik, ami köztük kialakult.
Ennek ellenére az álmodozó menyasszony szülei, az Első Emelet frontembereként ismert Kiki és felesége, Zsuzsa az Új Ásznak azt mondják: végződjön bárhogy a játék, lányuk bizony hamarosan asszony lesz, az esküvőt a TV2-vel vagy nélkülük, de szinte biztosan megtartják.
Sőt, terveik annyira komolyak, hogy bár Kiki eddig Csenge összes udvarlójától elvárta a magázódást, Petivel már túljutottak ezen a ponton, az örömanya pedig bevallotta: azért látja ennyire biztosnak a jövőt, mert lobbanékony és tüzes lánya mellé pont egy ilyen csendes és türelmes fiú illik, mint Peti.
A kérdés már csak az, hogy ha eljutnak a döntőig, vajon a nézőket ez a mély szerelem meggyőzi-e, vagy túl unalmasnak találják az egymással teljes harmóniában élő fiatalokat, és az izgalmasabb párost, Nikót és Ricsit állítják oltár elé?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


