Obamát kihívják
Romney megnevezte lehetséges alelnökjelöltjét
Mitt Romney, az amerikai Republikánus Párt egyik legnagyobb támogatottságot élvező elnökaspiránsa egy New Hampshire-i szenátornő személyében először nevezte meg egyik lehetséges alelnökjelöltjét - közölték kedden az amerikai lapok.
2011.11.22 20:53MTIKelly Ayotte egyike annak a 15 lehetséges politikusnak, akinek a neve szóba jöhet az alelnökjelölti tisztséggel kapcsolatban - mondta hétfőn a Fox Newsnak nyilatkozva Romney. A szenátornő, aki mind költségvetési, mind védelmi ügyekben erősen konzervatív irányvonalat képvisel, megfigyelők szerint kiegyensúlyozhatja majd a pártjának jobboldala által túlságosan mérsékeltnek tartott elnökaspiránst.
A jelölés meglebegtetését nyilvánvalóan a választási naptár is befolyásolta, hiszen az Egyesült Államokban hagyományosan New Hampshire-ben tartják az első előválasztást, ennek kimenetele pedig hatalmas lélektani befolyást gyakorol az elnökjelölt-választás egész további menetére.
A New Hampshire-i előválasztást ezúttal január 10-én rendezik meg, egy héttel az Iowában megtartandó jelöltállító gyűlések után. Ayotte elsőmandátumos szenátor, 2010-ben a szavazatok 60 százalékával került be a szövetségi felsőházba. A republikánus elnökaspiránsok helyi idő szerint kedd éjjel ismét megmérkőznek a tévékamerák előtt.
A CNN által közvetítendő vita témája a nemzetbiztonság. Az amerikai hírcsatorna és az ORC közvélemény-kutató intézet által az adás előestéjén közzétett felmérés szerint 24 százalékos támogatottsággal jelenleg Newt Gingrich volt képviselőházi elnök vezeti a mezőnyt a 20 százalékon álló Mitt Romney előtt, a két politikus közötti különbség viszont nem lépi át a statisztikai hibahatárt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


