Benes-dekrétumok ellen
Tüntetés a szlovák nagykövetség előtt
Mintegy kétszázan tiltakoztak szombat délután a Benes-dekrétumok ellen a szlovák nagykövetség budapesti, Stefánia úti épülete előtt - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
2008.04.19 19:17MTIAz úgynevezett Pannon Nemzeti Gárda által szervezett demonstráción a szónokok arról beszéltek, hogy világszerte több szlovák konzulátus előtt követelik magyar szervezetek a Benes-dekrétumok eltörlését. A megjelent szervezetek képviselői azt hangoztatták: az Európai Unió és a magyar kormány eddig nem tett eredményes lépéseket azért, hogy a dekrétumokat eltöröljék.
A szervezők tiltakozó petíciót akartak átadni a szlovák nagykövetség képviselőinek, azonban azt senki nem vette át. Közölték: a mintegy ezer aláírással megerősített petíciót ezért a strasbourgi emberi jogi bírósághoz juttatják el. A nemzetiszínű és árpádsávos zászlóakt lengető tömeg többször skandálta: Vesszen Trianon!. A tüntetésen mintegy száz tagjával képviseltette magát a Magyar Gárda. A nagykövetség épületét a rendőrség kordonnal vette körül, azon belül rohamrendőrök álltak.
A demonstráció - amelyhez 21 szervezet csatlakozott - nem sokkal fél hét után békésen ért véget, rendőri intézkedés nem történt. A szlovák külügyminisztérium pénteki állásfoglalásában hangot adott nyugtalanságának, hogy több magyar szervezet Szlovákia több nagykövetsége elé tiltakozást hirdetett meg a szlovákiai magyarok és németek második világháború utáni meghurcoltatásait a kollektív bűnösség elve alapján törvényesítő, a pozsonyi parlament által tavaly ősszel megerősített Benes-dekrétumok ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


