Népszavazást tartana az LMP
A kormány nem nyit vitát Paksról
Az párt közleménye szerint az Országgyűlés kormányoldali többsége elutasította az LMP-s Jávor Benedek által benyújtott határozati javaslatot, amely adatnyilvánosságot, széleskörű társadalmi vitát és népszavazást írna elő a paksi két új atomerőművi blokk létesítése előtt.
2011.11.14 19:59ma.hu„Az adófizetők nyúljanak mélyen a zsebükbe, de fogják be a szájukat? A Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke szeptember közepén nyújtotta be a határozati javaslatot, amelynek akkor a Gazdasági bizottság még a tárgysorozatba vételét is elutasította. Most az LMP kérésére a parlamentnek kellett döntenie arról, megvitatja-e az előterjesztést” – áll a közleményben.
A párt azt írja: „a javaslat többek között arra szólítja fel a kormányt, hogy „kormányzati honlapon tegye hozzáférhetővé a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos, a döntéshozatalt és a választók véleményalkotását megalapozó adatokat”. Ide értjük a két blokk megvalósíthatósági tanulmányát, üzleti tervét, és teljes beruházási költségét, a finanszírozási lehetőségek és konstrukciók részletes bemutatását, illetve az új blokkok létesítésének hatását a hazai foglalkoztatásra, és ezek összevetését azonos nagyságú pénzösszeg megújuló energiára, illetve energiahatékonysági beruházásokra fordításának többlet foglalkoztatási hatásaival. Egyben arra szólítja fel a kormányt, hogy a bővítéssel, annak előkészítésével kapcsolatos döntés kizárólag ezen információk nyilvánosságának megteremtése után szülessen. A szöveg a bővítést illetően népszavazás kiírását is előírja.”
„A vita során az előterjesztő Jávor Benedek arra kérte a parlamentet, hogy az atomenergiával kapcsolatos tartalmi viták ellenére a határozattervezet támogatásával járuljanak hozzá, hogy a bővítéssel kapcsolatos információk nyilvánosságra kerülhessenek, és ezek birtokában folyhasson le a paksi bővítéssel kapcsolatos nyilvános vita” – állítja az ellenzéki párt.
„A kormánypártok a javaslat napirendre vételének elutasításával kinyilvánították, hogy nem áll szándékukban nyilvános vitát folytatni a több ezermilliárd forintos beruházás hasznairól és kárairól, és még arról sem hajlandók vitázni, joga van-e egyáltalán a társadalomnak megismerni ezeket az információkat, és részt venni az erről szóló döntésben” – olvasható a Lehet Más a Politika közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06