Rendőrségi szakvélemény
Öngyilkos lett a Véderő volt parancsnoka
Öngyilkosság okozta a Véderő elnevezésű szervezet volt vezetőjének, Eszes Tamásnak a halálát.
2011.11.09 08:36MTI
Fotó: YouTube
"A lefolytatott helyszíni szemle, valamint az igazságügyi-orvosszakértői vélemény alapján egyértelműen kizárható az idegenkezűség, Eszes Tamás önkezével vetett véget életének" - írta közleményében a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A rendőrség az eljárás során vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit - tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy 2011. november 3-án a késő délutáni órákban érkezett állampolgári bejelentés, amely szerint gyöngyöspatai otthonában holtan találták Eszes Tamást. Egyben cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a férfi halálával kapcsolatban bármilyen vizsgálat idegenkezűséget állapított volna meg.
Az MTI akkor úgy értesült, hogy Eszes - aki azzal vált ismertté, hogy harci tábort szervezett a falu határában, a helyi romatelep szomszédságában, majd sikertelenül pályázott a falu polgármesteri posztjára - felakasztotta magát. Helyszíni információk szerint a férfinak magánéleti és anyagi gondjai is voltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


