Panaszt tett
Vesztegetéssel gyanúsítják - lemondott Pálháza polgármestere
Lemondott posztjáról Moravszki Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pálháza vesztegetéssel gyanúsított független polgármestere, az időközi választást 2012. január 8-án tartják.
2011.10.31 16:17MTIA zempléni kisváros honlapja adott hírt arról, hogy október 20-án a helyi választási bizottság a polgármester lemondása miatt a jövő év január 8-ra időközi választást írt ki.
Moravszki Zsolt újságíróknak nem kívánta kommentálni lemondását. Október 14-én derült ki, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Pálháza polgármesterét egyrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
A megalapozott gyanú szerint a polgármester egy vállalkozótól pénzt fogadott el, az illető azért "környékezte meg" a városvezetőt, hogy járjon közbe azért, hogy az érdekeltségébe tartozó cég részesedjen a térség szennyvíztisztító telepének korszerűsítésére kiírt, 370 millió forint értékű munkákból.
A gyanúsított panaszt jelentett be a megalapozott gyanú ellen, tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.
A szabadlábon védekező polgármester ezt követően - élve a hallgatás jogával - megtagadta a vallomástételt - írta korábban közleményében Keresztes Imre főügyész.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


