A ministránsok tudhatnak valamit

Mit tett a nagyrédei pap? - Eltiltották, majd elköltözött a településről

Eltiltotta minden papi tevékenység gyakorlásától a Heves megyei Nagyréde plébánosát az egri érsek. Az érsekség szerint az ügyben az érseki iroda vezetője, Ficzek László az illetékes, őt azonban jelenleg nem lehet elérni.

2011.10.06 12:59MTI

Az Egri Főegyházmegyének a katolikus.hu-n csütörtökön nyilvánosságra hozott sajtóközleménye szerint a közelmúltban olyan bejelentés érkezett a nagyrédei plébános ellen, amely haladéktalan intézkedést tett szükségessé. Az egyházmegye tudatta azt is: ha a bejelentés megalapozottnak bizonyul, akkor kezdeményezi a plébános papságból való végleges elbocsátását az Apostoli Szentszéknél.
   
Az eltiltás okával kapcsolatban azt válaszolták, hogy az illetékes, Ficzek László, az érseki iroda vezetője nem elérhető.
   
Egy Heves megyei hírportál úgy értesült, hogy a döntést a vasárnapi szentmisén a templomban kihirdették, és a lelkipásztor már el is költözött a településről. A lap így fogalmazott: "a Nagyrédén terjedő híresztelések szerint Zoltán atyával szemben alighanem a ministránsokkal kapcsolatban indított vizsgálatot az egyházmegyei főhatóság".
   
A nagyrédei plébános három településen - Nagyréde, Gyöngyösoroszi és Gyöngyössolymos - látott el szolgálatot. A 38 éves pap 2006 óta végezte a lelkipásztori teendőket - közölte a hírportál.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.