Neten is tölthető
Egy-két-há': megkezdődött a népszámlálás
Megkezdődött a népszámlálás, mától október 16-ig interneten is kitölthetőek a lakás- és személyi kérdőívek, számlálóbiztosok is járják az országot.
2011.10.01 08:21MTIVirágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője korábban elmondta, borítékokat csak azokra a címekre kézbesítettek, amelyek egyértelműek voltak, tehát ahol az utca nevén és a házszámon kívül azonosítható volt a bérházak, társasházak postaládáin az emelet és az ajtó száma is.
Tájékoztatása szerint a hónap végéig tartó népszámláláson a bevallás anonim, ezért minden címre csak egy borítékot dobtak be, a benne lévő kérdőívet ki is lehet tölteni, ha pedig többre van szükség, ez jelezhető a címre néhány napon belül visszatérő számlálóbiztosnak.
A borítékon szerepel az adott címre beosztott számlálóbiztos neve, biztosi igazolványának száma, illetve telefonos elérhetősége. Ez utóbbi alapján időpontot is egyeztethetnek vele az adatok bevallásáról a felkeresett címen lakók. Internetes adatközlésre október 16-ig van lehetőség a lakáskérdőíven szereplő azonosítókód alapján.
Az adatközlés 20-30 percet vesz igénybe. Hagyományos kitöltés esetén időpontot egyeztetnek a kérdőív kitöltéséről, ami történhet önbevallásos módszerrel, azaz a lakos vállalhatja, hogy saját maga tölti ki a kérdőíveket, vagy megbeszélhetnek egy időpontot a számlálóbiztossal a válaszadásra. Arra is van lehetőség, hogy személyes találkozón azonnal kitöltik a számlálóbiztos vezetésével az adatlapokat; ha úgy döntenek, hogy maguk töltik ki a lapokat, annyi ívet kell kérni, ahányan az adott címen laknak.
Az adatok közlésekor mindig "az adott eszmei időpont" alapján, azaz idén az október 1-jén 0 órakor fennálló állapotokról kell nyilatkozni. Ha valaki például ez után az időpont után született vagy halt meg, nem szerepel majd a statisztikában, ahogy az időközben, október 1-je után megszerzett diploma, állampolgárság megszerzése vagy családi állapotban beállt változás sem.
A mintegy 40 ezer számlálóbiztos átlag 100-120 címre megy ki, a külterületeken ez a nagyobb távolságok miatt 50-70 címre csökkenhet. Vannak intézményi számlálókörzetek is, többi között a kollégiumok számítanak ilyennek, de a hajléktalanoknak is külön körzeteik vannak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


