Az 56-osok terén gyűltek össze
Összefogtak a taxisok: több százan demonstrálnak Budapesten
Több száz taxis gyűlt össze Budapesten, az 56-osok terén szerda délután, hogy tiltakozzanak a fővárosi taxisokra vonatkozó rendelettervezet kapcsán.
2011.09.21 15:25MTIDélután két órára a tér gyakorlatilag megtelt az akcióhoz csatlakozó autókkal. A rendezvény kezdetén a demonstrációt szervező Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezetének (TGFSZ) elnöke Farkas Zsolt, és alelnöke Fábrás Tibor beszédeikben a fővárosi taxizásra vonatkozóan hatóságilag rögzített árat és létszámszabályozást követeltek.
Mint mondták, a rendezvényre a főváros képviseletében, Komáromi Endrét, Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjét is meghívták, ő azonban azt mondta: nincs felhatalmazása arra, hogy részt vegyen a demonstráción.
Fábrás Tibor közölte, "a tér elfoglalására" délután 4-ig kaptak engedélyt, ezt követően elhagyják a helyszínt, azonban, ha demonstrációjuk hangját a főváros nem hallja meg, további akciókat szerveznek.
Fotó: MTI
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


