Támogatnák az elválást
SZDSZ: A koalíciós szakítás mellett van a megyei szervezetek többsége
Győr-Moson-Sopron és Zala megye kivételével a koalícióból való kilépés mellett voksolt a résztvevők többsége az SZDSZ eddig megtartott megyei választmányi ülésein, bár volt, ahol formális döntést nem hoztak - derült ki az MTI körkérdésére adott válaszokból.
2008.04.13 08:10MTISzentkúti az MTI-vel közölte: a választmányban ugyan döntetlen született, heten a koalíció fenntartása, heten annak felmondása mellett szavaztak és ketten tartózkodtak. Viszont a küldöttgyűlés jelentős többséggel a koalíció mellett érvelt. Mint mondta, a kisalföldi szabad demokraták egyetértenek abban, hogy az SZDSZ hosszú távú érdeke az MSZP-vel való együttműködés.
A párt zalai ügyvivői testülete már az országos tanács április 5-i ülése előtt úgy döntött, hogy a párt ne lépjen ki a koalícióból, hanem kössön új koalíciós szerződést - mondta a liberálisok megyei alelnöke. Röst János közölte: a zalai SZDSZ-esek azt az álláspontot képviselték, hogy a koalíciós szerződésben újra kell gondolni tárcacseréket, ezzel együtt személycseréket és a program módosítását.
Kovács Kálmán, a párt Zala megyei elnöke, egyben a környezetvédelmi tárca államtitkára ugyancsak ezt az álláspontot képviselte - mondta Röst János a távirati iroda kérdésére. Az SZDSZ Heves megyei választmánya április 23-án tartja ülését, a Békés megyei választmány a jövő hét közepén ülésezik.
Tihanyi László, az SZDSZ lemondásra felszólított Veszprém megyei elnöke szombaton az MTI-nek azt mondta, a kormánykoalícióból való kilépést vagy a bennmaradás támogatását a testület pénteki ülésén a belső viták miatt napirendre sem tudták tűzni.
![]() | [2/2] | |
|
Kapcsolódó írások:
- Kóka: elképzelhetetlen, hogy az SZDSZ a koalíció tagja maradjon
- Gulyás József: június 7-én tartja tisztújítását az SZDSZ
- Horn Gábor: a párton belüli megosztottság az SZDSZ végét okozhatja
- Kövér: A demokrácia diadala lesz, ha az SZDSZ kiesik a parlamentből
- Kóka János: az SZDSZ nem akarta meneszteni Horváth Ágnest
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06